L. Simon László: A Magyar Nemzeti Múzeumnak tudományosan cáfolt legendákat is be kell mutatnia
Az új főigazgató L. Simon szerint nála senkinek nem kell ízlésterrortól és a munka átpolitizálásától tartania.
Az új főigazgató L. Simon szerint nála senkinek nem kell ízlésterrortól és a munka átpolitizálásától tartania.
Összesen több mint 31 milliárd forinttal kapnak többet két év alatt a kiemelt kulturális intézmények: az Operaház jár a legjobban, de a Magyar Művészeti Akadémia is többel gazdálkodhat.
Újító gondolatok helyett központosítás – így összegezhető L. Simon Lászlónak a Nemzeti Múzeum vezetésére beadott pályázata, amelynek tanúsága szerint főleg a harmincas évek újraértékelése vonzza.
A fideszes képviselő közzétette a pályázatát, ha ő lesz a főigazgató, akkor a múzeum szállíthat ügyeket a kormányzati emlékezetpolitikának.
L. Simon László a Nemzeti Múzeum mellé a múzeumi oktatást, a műtárgyvédelmet, a régészetet, a természettudományi, és az iparművészeti múzeumot is szeretné, de szemet vetett a vidéki múzeumokra is, és a kultúrharcba is beszállna – ezt maga írja most megjelent cikkében.
A Magyar Nemzeti Múzeum őszre hatalmas nemzetközi kiállítást tervez, az első római ezüst tárgyak már el is indultak Olaszországból, de a Louvre és a British Museum is ad kölcsön a 400 millió forintba kerülő tárlathoz.
Továbbra sem láthatja a nagyközönség a Néprajzi, az Iparművészeti és a Közlekedési Múzeum műtárgyait, és nincs még új kiállítási helye a magyar fotográfiának és építészetnek sem. A beígért fővárosi építkezések és felújítások állnak vagy csúsznak, ráadásul a kormány előbb-utóbb elköltözteti Budapestről a Természettudományi Múzeumot is.
Második világháborús katonák maradványait, és egzotikus álatok csontjait is találtak a munkálatok során.
A miniszterelnök januárba a Várba költözött. Főszerepben: a puritánság.
Az összes állami fenntartású kulturális intézmény mától csak akkor tarthat bármilyen sajtónyilvános eseményt, akkor nyilatkozhatnak munkatársai, ha azt 48 órával előtte engedélyeztetik az Emberi Erőforrások Minisztériumával.
A vasárnap este fellobbanó lángok a kiállított tárgyak nagy részét felemészthették a Rio de Janeiró-i brazil Nemzeti Múzeumban. A televíziós híradások tanúsága szerint leégett a múzeum történelmi épületének szinte egésze.
Baleset történt a 47-49-es vonalán, egy 9-es busz ácsorgotta a síneken.
Miközben Orbán Viktor látszólag nyugodtan, mosolyogva hirdetett újabb harcot Brüsszel ellen, a Nemzeti Múzeum előtt a kormányfő ellen fütyölve tüntetők az őket gyalázókkal dulakodtak. Az ünnepre érkező lengyelek már nem feltétlen hívei Orbánnak, inkább csak magukat szórakoztatták. Volt még Momentum-piknik, séta az új köztársaságért, díjak a Parlamentben, de a Jobbik is mozgósított. Képek a napról.